Reszelés
A reszelés a reszelővel végzett felületi forgácsoló megmunkálás. A reszelő olyan több élű forgácsoló szerszám, mely úgy működik, mintha több egyélű szerszám lenne elhelyezve egymás mellett, illetve egymás mögött.
A reszelés két ütemből álló művelet. Az egyik a toló ütem, a másik a húzó ütem.
Reszeléskor a hasznos munkaütem a tolás, visszafelé húzáskor forgácsleválasztás nincs. Ennek megfelelően a tolás ütemében van a nagyobb erőkifejtés, ekkor a munkadarab felületéhez nyomjuk, hogy a megfelelő forgácsleválasztás megtörténjen. Húzáskor a reszelőt csak a munkadarab felületén végighúzzuk, nem nyomjuk arra rá. A toló ütem elején a reszelő elejét nyomjuk rá a munkadarabra, az ütem közepén egyformán terheljük a reszelő elejét, illetve végét, míg az ütem végén a reszelő nyél felöli részét nyomjuk a munkadarab felületéhez.
Reszeléskor a munkadarabot általában satuban kell rögzíteni. A legnagyobb forgácskeresztmetszetet a nagyoló reszelővel tudjuk leválasztani, a közepes forgácskeresztmetszethez az előreszelőt használunk, a legkisebb forgácskeresztmetszet a simító reszelővel érhető el. Ennek megfelelően a nagyolás a legelső a simítás a legutolsó munka művelet.
A reszelők csoportosítása vágási finomságuk alapján:
- Nagyoló reszelő
- Előreszelő
- Simító reszelő
A reszelők csoportosítása alakjuk szerint:
- Négyszögletes reszelő
- Kerek műhelyreszelő
- Félkerek műhelyreszelő
- Lapos műhelyreszelő
- Négyszögletes műhelyreszelő
- Háromszögletes műhelyreszelő
- Fűrészreszelő
- Késreszelő
- Kardreszelő
- Tűreszelő
További infó: sulinet.hu